Felszabadultság.
Izgalom.
Életkedv.
Csak ugrálni, csukott szemmel, és nem foglalkozni a körülöttünk lévőkkel, kizárni mindent az elménkből. Beszívni a párás levegőt, mely máskor légszomjat kelt, most viszont tovább fokozza a boldogságot.
Kiabálni torkunk szakadtából, kiadni magunkból minden felgyülemlett feszültséget, melyet a világ okozott. Az iskola nehézségei, szerelmünkből való kiábrándulás, barátok elvesztése és hiánya mind elhalványul, csak a pillanatnak élünk.
Agyunk végre pihen egy kicsit. Nem rágódunk a problémákon, a jövőn, csak létezünk.
Sok-sok ember ugyanazt érzi, mint mi. Egy terembe zsúfolva több százan, de ugyanazt a felszabadultságot érezzük, ugyanazon okból vagyunk ott, megértjük egymást szavak nélkül is, holott lehet, hogy akkor találkoztunk először.
Nem számít, ki honnan jött, a lényeg, hogy ott van bennünk az a bűvös közös pont, ami összeköt minket.
Aztán vége. Elmúlik a varázs.
Visszatérünk a normális hétköznapokba, a terhek újra ólomsúlyként nyomják vállunkat. Már nyoma sincs a felszabadultságnak, s azt kívánjuk bár tovább élvezhettük volna a szabadság édes ízét.
Visszatekintve egy percnek tűnik az egész.
Egy perc boldogság.
Majd egy életnyi valóság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése