Velem van a baj?

Néha úgy érzem rossz korban születtem. Vagy csak régimódi vagyok?
Nem jártam 13 évesen disco-ba. Persze, akartam, de a szüleim nem engedték. Akkor azt hittem, ellenem vannak, nem akarják, hogy nekem jó legyen, de ma már értem, miért nem hagyták, hogy bulizzak. 13 évesen még nem kell buliba járni. Most sem riszálom a seggem minden hétvégén discoba, úgy mint a korombeli, vagy nálam fiatalabb lányok többsége. Jobban preferálom, ha kiülünk a barátaimmal egy kocsmába, vagy ha valamelyikünknél összeülünk beszélgetni.
19 éves vagyok, de még csak kétszer-háromszor voltam igazán részeg. Soha nem voltam még detoxban. Előfordult, hogy annyit ittam, hogy rosszul lettem, de nem vagyok rá büszke, nem írtam ki facebookra másnap, hogy milyen rosszul vagyok, vagy hogy milyen durva buli volt, hanem konkrétan szégyelltem, hogy több ember is azt látta, hogy nem tudom, hol a határ a piálásban.
Soha nem próbáltam még ki semmilyen drogot, és nincs is a terveim között. Tudatmódosítók nélkül is jól tudom érezni magam, visszataszítónak találom a beszívott, agyondrogozott embereket.
Szeretni szeretnék. Számomra a szeretlek szó nem olyan, amit minden héten más embernek mondok. Soha nem jártam, de még csak nem is csókolóztam olyan emberrel, aki iránt ne éreztem volna valamit. Persze nem voltam mindbe szerelmes, de tudtam, hogy bármelyikükbe bele tudnék szeretni, ha úgy alakulna.
Soha nem lennék képes megcsalni a barátomat. Nem is értem, mi folyik ma a fiatalok, korombeliek körében. Ha nem szereted, szakíts vele, ha szereted, akkor ne smárolj/dugj mással, csak mert éppen felajánlotta magát!
Nem 14 évesen vesztettem el a szüzességem a parkban, és nem ment át rajtam a fél város. Mert szeretni akarok, és azt akarom, hogy viszont szeressenek. Hogy is tudna bárki beleszeretni egy olyan lányba, akinek az ágyában hetente más srác fekszik?
Nem feküdtem le soha olyan sráccal, akivel tudtam, hogy nem lenne folytatás. Erre nem tudok magyarázatot adni, egyszerűen nem ilyen vagyok.
Persze én sem vagyok szent, ez tény. Szeretek inni, imádom a sört, a whiskey-kólát, a vodkanarancsot, a pálinkát. Viszonylag sokszor iszom, de legtöbbször keveset.
18 éves koromban rászoktam a cigire, amit itthon eltitkoltam, (és most reménykedem, hogy nem fogják megtalálni ezt a blogot a családom tagjai) mert apukám kikötötte, hogy míg itthon lakunk, felejtsük el, hogy cigizni fogunk. Már egy jó ideje csak bulikban szoktam rágyújtani, vagy ha valami különleges esemény van, szóval ezzel a rossz szokással is sikerül talán felhagynom.
Előfordult, hogy valaki úgy gondolta, miattam lett vége a kapcsolatának, de én láttam, hogy annak már annyi volt, nem érzem, hogy én tettem tönkre.
És az is megesett, hogy én voltam a ribanc, aki nem tudott számolni, és nem tudta, hogy egy kapcsolat 2 emberről szól. Egyszeri alkalom volt, nem vagyok rá büszke. Valamennyire meg tudom magyarázni, de az nagyon hosszú lenne, rohadt bonyolult ügy és nem ide való.
Összegezve ezeket a gondolatokat egy kérdés fogalmazódott meg bennem. Úgy érzem a mai 13-20 évesek azt gondolják, akkor lesznek valakik, ha minél több pasi fordul meg az ágyukban és minden héten részegen, összehányva mennek haza a buliból. A másik kategória, akikről nem beszéltem ebben a kis irományban, akik a számítógép előtt ülve sajnálkoznak, hogy nincsenek barátaik. Én egyik kategóriába sem tudnám magam besorolni...

Akkor most velem van a baj, vagy velük?