Az utóbbi napok elmondhatatlanul felkavartak.
Kezdve a ballagással, amikor rájöttem, hogy a jövőképem még mindig homályos, átláthatatlan. Eddig minden könnyű volt az életben. Volt egy hely, ami biztonságot adott, egy társaság, amit nagyon szerettem. És most, egy pillanat alatt elvesztettem az életemnek ezt a biztonságot nyújtó monotonitását.
A zavarodottság az este folyamán csak folytatódott. Pár kérdésre választ nyertem a múltammal kapcsolatban. A neheze csak azután jött. Két számomra nagyon fontos ember közül kellett választanom, és félek, életem legnagyobb hibáját követtem el. Talán ismét a boldogságot zártam el magamtól, a bonyolultabbat választottam, mert a szívem azt súgta.
Csütörtök hajnalban választottam azt az embert, aki mellett elhittem, hogy boldog lehetek, csak egy hosszú, őszinte beszélgetésre van szükségünk. Még aznap délután olyan fájdalmat okozott, amilyet még az ellenségemnek sem kívánok. Jelenleg úgy össze vagyok törve, amennyire csak lehet, úgy érzem, könnyeim soha nem fogynak el.
.jpg)
És mégis reménykedem. Magam sem tudom, miért, hogyan. Senki sem érti. Mindenki jobban tudja nálam, hogy mit kellene tennem, és tudom, hogy igazuk van. De nem megy. Nem tudok másra hallgatni, csak a szívemre. Öntörvényű vagyok, inkább én cseszem el az életem, minthogy elcsesszék mások. Kezdem azt érezni, hogy egész életemben rossz döntéseket hoztam.
Én csak arra vágytam... és még mindig arra vágyok, hogy találjak valakit, aki úgy elfogad, ahogy vagyok, szeret az összes hibámmal együtt, nem teher számára, hogy velem legyen. Aki fél, hogy elveszít, mindent megtesz, hogy velem lehessen, ehelyett kaptam rengeteg felszínes szart.
Talán nem érdemlem meg a boldogságot. Vajon tetteinktől függ, hogy kinek mi a Sorsa, vagy ez már születésünk pillanatában eldől? Én jelen pillanatban a másodikat mondanám. Nem tudom, mit tettem, hogy ezt érdemlem. Talán tényleg a döntéseim miatt van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése